A dōTERRA latin eredetű szó, és azt jelenti, hogy a „Föld ajándéka”.
A doTERRA 2008-ban jött létre egy csapat egészségügyi és üzleti szakember összefogásában, azzal a céllal, hogy a Föld legtisztább, legerőteljesebb és leghatékonyabb esszenciális olajait adja a világnak.
Tudományos innovációink és a világon egyedülállónak számító minőségivizsgálatunk révén CPTG™ (Tanúsított, tiszta, letesztelt minőségű) esszenciális olajokat és egyéb wellnessmegoldásokat kínálunk a család minden tagja számára.
Hogy a wellnesséletmódhoz szükséges eszközök, források és közösség biztosításával erősítsük az Ön, a szerettei és a világ cselekvőképességét.
dōTERRA [doh-ter-ah]
A dōTERRA latin eredetű szó, és azt jelenti, hogy a „Föld ajándéka”.
Video disabled by your privacy settings
Tündöklő ez a napsütés, és ez legalább annyira igaz Önre is! Még a Shine élményének búcsúsugaraiban sütkérezve a doTERRA Europe már javában készülődik a kellemes meleg nyárra, amikor a természetben eltöltött minden perc az otthon érzésével tölti el az embert. Az elkövetkező hónapokban mind igyekszünk majd több időt szakítani önmagunkra és a családunkra, de azért arra is érdemes lesz egy kis időt kerítenie, hogy részt vegyen a doTERRA egyik 2023-as nyári eseményén.
Van valami különös a melegebb nappalokban és a rövidebb éjszakákban, amitől pozitívabban állunk az élethez. Lelkesítően hat ránk, hogy vállaljuk a kihívást, és a rutinjainkat is a melegebb hónapokhoz igazítsuk. Ha velünk tart ezeken az eseményeken, Ön is biztosan megleli a motivációt egy nyári wellnessrutin kialakításához saját maga és a családja számára. A nyári hónapok különösen csábítanak bennünket, hogy visszataláljunk a természethez, és az esszenciális olajok erején keresztül a pillanatban éljünk. Éppen ezért készüljön Ön is a tündöklésre, legyen ez az eddigi legrendkívülibb nyara!
Minden egyes nap egy új kezdet lehet, egy újabb lehetőség egy kicsivel jobb életre, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön az élethez, amelyre vágyik. Itt jön képbe a MetaPWR™ – az esszenciális olajok terén megalkotott legújabb, a maga nemében egyedülálló tudományos innovációnk kiemelt téma lesz. Eseményeink tökéletes alkalmat teremtenek, hogy átformálja az életét, új magaslatokat érjen el, és megtudja, mit is jelent pontosan a „megvalósított személyes jóllét (personal wellness realised, PWR)”...
Mindegyik európai piacunk különböző, interaktív eseményeket tart, személyes részvétellel vagy online. Tagjaink évről évre újra visszatérnek eseményeinkre friss élményekért, amelyektől az esszenciális olajokkal kapcsolatos legújabb tudnivalókra és wellnesséletmódjuk felfrissítésére is számíthatnak. Ön talán épp első alkalommal csatlakozna hozzánk, hogy inspirációt merítsen a doTERRA-val közös utazása következő állomásához? Ebben is számíthat ránk! Hallgassa végig, tegyen fel kérdéseket, és tanuljon már tapasztalt dōTERRA-vezetőktől, akik örömmel segítenek, hogy egy életre szóló nyárban legyen része!
Online megtekintés esetén lehetősége lesz saját, személyre szóló környezetben élvezni az eseményt. Kapcsolódjon be otthon, családi körben, vagy hívja össze a csapatát, hogy együtt nézzék az eseményt. Bármelyik mellett is döntsön, imádni fogja a lenyűgöző tartalmakat és előadókat, akikkel készültünk. Hamarosan viszontlátjuk egymást virtuálisan!
Jól tudjuk, hogy Önök is legalább annyira szívesen osztoznak élőben a közös élményeken, mint mi, ezért is várjuk olyan izgatottan, amikor élő eseményeink alkalmából személyesen is találkozhatunk. A doTERRA-közösségből áradó energia és szenvedély hosszú távra szól. Kellemes emlékeket és új barátokat szerez majd, miközben egy élő esemény élménye is elkíséri.
Hol van az esemény helyszíne?
Az esemény helyszínéről az Eventbrite weboldalán tájékozódhat. Ha a helyszín még nem szerepelne a listában, ez amint lehet, frissítésre fog kerülni. Miután regisztrált az eseményre, egy megerősítő e-mailt fog kapni, amelyben szerepelni fog a helyszín és a további részletek.
Módosíthatom a jegyen szereplő nevet?
Adatait, a jegyen szereplő nevet is beleértve, Eventbrite-fiókján keresztül frissítheti. Ugyanakkor e-mailt is küldhet nekünk az euevents@doterra.com címre a teljes nevével, e-mail-címével és doTERRA-azonosítójával, és mi módosítjuk Ön helyett a kívánt adatokat. Kérjük, vegye azonban figyelembe, hogy a résztvevők beléptetése egyéni Eventbrite-os QR-kódjuk alapján történik, így névváltoztatásra általában nincs szükség.
Ha nyerek a sorsoláson, hogyan vehetem át a nyereményemet?
Kérjük, hogy e-mailben küldje el az alábbi adatait az euevents@doterra.com címre:
A fenti információkra nyereménye igényléséhez van szükség. Minden nyereményt az esemény befejeztétől számított 48 órán belül igényelni kell. Az információk beérkeztét követően a nyereményét két héten belül feldolgozzuk (a kiszállítási idő változhat), és amint erre sor kerül, megerősítést küldünk róla.
* A nyeremény a későbbiekben kerül majd megerősítésre.
A jegyem mellé ajándék is jár?
Ha a megvásárolt jegy mellé ajándék is jár, az fel lesz tüntetve az eseményleírásban az Eventbrite oldalán.
Nem tudok részt venni az eseményen, de már jegyet váltottam rá. Ennek ellenére megkapom a megvásárolt jegy mellé járó ajándékot?
Ha az eseményre szóló jegye mellé ajándék is jár, azt csak személyesen veheti át a helyszínre való belépéskor. Ha egy csapattagja részt vesz az eseményen, odaadhatja neki a QR-kódját, hogy bejelentkezzen az Ön nevében, és akkor az Önnek járó ajándékot is átveheti.
Készül az eseményről felvétel?
A doTERRA nem készít felvételt a személyes részvételű eseményekről, fotók azonban készülhetnek. Az online eseményekről készülhet felvétel és képernyőfotók is. Kérjük, vegye figyelembe, hogy az eseményeinken való részvételével egyben azt is tudomásul veszi, hogy felvétel készülhet Önről.
Minden jegy elkelt. Van mégis mód arra, hogy jegyhez jussak?
A személyes részvétellel járó események esetében a maximális befogadóképességről a helyszínen érvényes egészségügyi és biztonsági előírások határoznak, így a férőhelyek száma nem fog növekedni, hacsak a helyszín változtatásokat nem eszközöl. Mivel várólista nincs, ellenőrizze rendszeresen az Eventbrite oldalát, ugyanis felszabadulhatnak jegyek, ha valaki visszaváltja a jegyét – erről külön tájékoztatást nem küldünk.
Van mód a jegyem visszaváltására?
Ha visszatérítést szeretne kapni a jegyéért, azt Eventbrite-fiókján keresztül kérheti. Ha ez nem sikerül, kérjük, küldjön nekünk e-mailt az euevents@doterra.com címre a jegyével kapcsolatos információkkal. Visszatérítés igénylésére legkésőbb az esemény kezdete előtti 24 óráig van lehetőség. Az esemény alatt vagy után már nem áll módunkban visszatérítéseket teljesíteni.
Mi történik, ha elkések a személyes részvételű eseményről?
Ha elkésik a személyes részvételű eseményről, attól még részt vehet, ugyanis a belépésre végig lehetőséget biztosítunk. Ha korábban távoznia kell az eseményről, szeretnénk megkérni, hogy az előadók és a többi résztvevő iránti tiszteletből diszkréten hagyja el a helyszínt.
Hol találhatom meg az online eseményre mutató hivatkozást?
Az online eseményen való részvételre szóló hivatkozásokat az esemény előtti napon küldjük ki. Amikor elérhetővé válnak, az online eseményekre mutató hivatkozásokat a megerősítő e-mailek legalján fogja megtalálni.
Részt vehet a gyermekem is a személyes részvételű eseményen? Neki is jegyet kell váltanom?
Mivel ezek üzleti témájú rendezvények, nem javasoljuk, hogy gyermekek is részt vegyenek rajtuk. Viszont ha nincs más megoldás, az 5 év feletti gyermekek részére már jegyet kell váltani. Az 5 év alatti gyermekek ingyenesen részt vehetnek.
Nem találom a jegyemet. Mit tehetek?
Ha nem találja Eventbrite-jegyét a beérkező levelei között, kérjük, ellenőrizze a Kéretlen vagy Levélszemét mappákat is. Ha így sem találja, kérjük, írjon e-mailt az euevents@doterra.com címre a következők feltüntetésével:
Nem tudok fizetni az Eventbrite felületén. Hogyan válthatok így jegyet?
Előfordulhat, hogy az Eventbrite egyes bankkártyatípusokat nem fogad el. Sajnos nincs ráhatásunk a fizetési folyamatra, és semmilyen fizetést nem áll módunkban az Ön nevében teljesíteni. Azt javasoljuk, hogy próbálkozzon egy másik típusú kártyával fizetni az Eventbrite felületén, esetleg kérjen meg egy ismerőst, hogy segítsen a fizetésben, vagy vegye fel közvetlenül az Eventbrite ügyfélszolgálatával a kapcsolatot erre a linkre kattintva.
A bejáratoknál nem áll módunkban készpénzes fizetéseket elfogadni, és ezalól semmilyen eset nem képez kivételt.